TÁ-TI-KA Óvoda

Kezdőlap

 
Faliújság
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
e
Tartalom
 
Bemutatkozó
Bemutatkozó :

Bemutatkozó

 Az óvodánk nevelési elképzelései:

 

Óvodánk a Palotanegyedben, az Astoriához közel, a Szlovák kultúra épületének belső udvarában található. A jól felszerelt, óvodának épült, öt csoportos épületben 125 gyerek elhelyezésére van lehetőség. Az óvoda saját játszóudvarral rendelkezik. 1972 óta a középfokú óvónőképző, jelenleg pedig a pedagógiai szakközépiskola gyakorló óvodájaként működik.

 

Óvodánkban gyermekközpontú nevelés folyik. Ez azt jelenti, hogy önállóan gondolkodó, kreatív, érzelmileg kiegyensúlyozott, életkedvvel teli, felszabadult gyermekeket nevelünk, személyiségüket egyéniségük és jogaik tiszteletben tartása mellett folyamatosan fejlesztjük.

 

Középpontban mindig a gyerekekben rejlő lehetőség, tehetség kibontakoztatása áll, miközben igyekszünk számukra életkoruknak megfelelő szinten, meghatározó élményekben részesíteni őket.

Célunk a családi nevelés kiegészítése. Valljuk, hogy a gyerekek tevékenykedésének legfőbb színtere óvodás korban a JÁTÉK, melyet semmilyen egyéb foglalatossággal nem szabad helyettesíteni.


- Alapszolgáltatásaink:

 

A gyerekek testi-lelki gondozásán felül fontosnak tartjuk az alapképességek (nagy mozgás, kézügyesség, egyensúlyérzék, ritmusérzék, zenei képességek, stb.), valamint  a különböző nevelési területek fejlesztését: anyanyelvi, érzelmi, értelmi, esztétikai, és erkölcsi nevelés.

Köztudott, hogy az óvodás korú gyerekek érzelmi úton közelítenek az őket körülvevő világhoz, felnőttekhez, gyerekekhez. Ezt figyelembe véve törekszünk arra, hogy  minél előbb biztonságba érezzék magukat nálunk. Ezt a folyamatot segítik a szakmailag jól felkészült, kedves, barátságos, megértő, de ugyanakkor következetes pedagógusaink.

 

A gyerekek életkorából adódó kíváncsiságát, gyakorlati tapasztalatszerzési, tanulási vágyát, játékba épített spontán, illetve tudatos neveléssel fejlesztjük.  Továbbá az óvó nénik által előre megtervezett foglalkozásokon (mikro környezetünk megismerése, mese-vers, ének-zene, torna, rajzolás, festés, gyurmázás, barkácsolás, egyéb alkotás, matematika, stb.) történő ismeretanyag átadásával segítjük a gyerekek ügyesedését, értelmük folyamatos fejlődését. Középső csoporttól a „kooperatív tanulás” módszerét is alkalmazzuk.

 

A fenntieknek megfelelően kiemelt nevelési területeink: – zenei nevelés, mozgás, kézügyesség fejlesztés, helyes viselkedés, és a probléma megoldó gondolkodás kialakítása – ezek megléte, fejlesztése  arra szolgál, hogy később az iskolák örömmel fogadják az általunk nevelt-oktatott gyerekeket.

 

Az óvodai foglalkozásokon kívül, saját fejlesztő pedagógusunk segítségével nagy gondot fordítunk a részképességekben lassabban fejlődő, és a valamiben kiemelkedő, tehetséges gyerekek gondozására is. Logopédus hetente egyszer foglalkozik az arra rászoruló gyerekekkel.

 

Pedagógusaink a gyerekek számára élményekben gazdag programokat szerveznek. Óvodásaink ősszel, tavasszal buszos kirándulásokon ismerkednek a természettel, télen  bábszínházba, múzeumokba visszük őket. Nyáron a nagyobbak a Magyarkúton található erdei óvodában tölthetnek el egy hetet saját óvónőjükkel.

 

- Szülői támogatást igénylő szolgáltatások:

 

- Kicsinyek tornája, nagyok tornája (az óvodában és a Spartakusban)

- Kézügyesség fejlesztés,

- Angol nyelvvel való ismerkedés, heti 4 alkalommal.

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!